Frissítések a 67. szezonra, tervek a 68-70. szezonra és határidők
Frissítések a 67. szezonra, tervek a 68-70. szezonra és határidők
Íme a második nagy frissítés az új felülethez, és még több infó a MRC fejlesztéséről!
Sziasztok! Íme a 67. szezonos My Racing Career hírcikk, amely elmagyarázza, mi érkezik a játékba a jövő héten és a közeljövőben. Mint tudjátok, a játék fejlesztése egy időre leállt, de miután csatlakoztam programozóként, visszatérünk a helyes vágányra. Úgyhogy minden teketória nélkül, csapjunk is bele!
A FÓRUMOK REFORMJA
Ahogy a régi felület, úgy a fórumok is teljesen elavultak voltak, és néhány témát kivéve gyakorlatilag kihaltak. Ezért úgy döntöttünk, hogy modernizáljuk a jelenlegi kor követelményeinek megfelelően.
Először is bevezettünk néhány új funkciót. A 'hozzászólás szerkesztése' gomb mostantól minden felhasználó számára elérhető lesz a saját bejegyzéseinél. Lehetőségetek lesz arra is, hogy elmentsétek vagy lájkoljátok a nektek tetsző hozzászólásokat. Az elmentett bejegyzések egy külön kategóriában jelennek meg, csakúgy, mint a Kedvenc Témák.

Kicseréltük a régi szövegszerkesztőt is. Eredetileg ugyanazt szerettük volna használni, mint a sajtóközleményeknél. Azonban annak a technológiája meglehetősen elavult volt, így úgy döntöttünk, hogy keresünk egy újat. Ez lehetővé teszi a formázások minden típusát, valamint néhány különböző betűtípust, képek, videók, hivatkozások, hangulatjelek beillesztését...
A kategóriákat illetően úgy döntöttünk, hogy ahelyett, hogy szinte teljesen témaalapúak lennének, átláthatóbb szekciókra osztjuk őket. Az új struktúrát a következő képen láthatjátok.

Mint azt észrevehetitek, a Design Challenges (Dizájn Kihívások) is bekerültek. Ezek a versenyek megszűnnek a Facebookon, és a játékon belül futnak majd a részvétel ösztönzése és a jobb láthatóság érdekében. A formátumuk azonban megváltozik:
- Az új Dizájn Kihívások minden hónap 1. napján nyílnak meg. Erről értesítést kaptok, amelyet a Beállítások oldalon kikapcsolhattok.
- A hónap 1. napjától a 21. napjáig küldhetitek be a javaslataitokat (sisak, overall, festés) a javasolt témának megfelelően.
- A hónap 22. napjától kezdődően szavazás indul az új kérdőív funkció segítségével.
- A jutalmak változatlanok maradnak: 200 érme + elismerés a profilban + ritka autó a győztesnek, 100 érme a második helyezettnek és 50 érme a harmadik helyezettnek.
Láthatjátok azt is, hogy úgy döntöttünk, különválasztjuk a Formula 1-et és a Magánsorozatokat a Globális Fórumtól. Az F1 kategória a következő témákat fogja tartalmazni (többet nem lehet létrehozni):
- A csapatod Rajongói Klub Csevegője (ha egy F1-es csapat rajongója vagy)
- A csapatod Tulajdonosi Csevegője (ha egy F1-es csapat részvényese vagy)
- A csapatvezetők Általános Csevegője (ha egy F1-es csapat menedzsere vagy asszisztense vagy)
- A My Racing Career F1 téma, amely mindenki számára elérhető
- Egy új F1 Javaslatok téma
- Egy új F1 Kérdések és Válaszok téma

A Nemzeti Fórumokat átalakítottuk és Nyelvi Fórumok stílusban csoportosítottuk őket. Úgy gondoljuk, ez az optimális megoldás, így a korábbi felosztás helyett mindenki 'tartozhat' egy fórumhoz. Természetesen az egy adott ország autóverseny-szövetségére (NMA) vonatkozó témák csak az adott ország felhasználói számára lesznek láthatóak. Például az angol kategóriában öt NMA-téma lesz, de az egyesült királyságbeli játékosok csak a sajátjukat fogják látni.
Végül egy kereső/szűrő funkció is bevezetésre kerül, amely lehetővé teszi, hogy néhány szóval keressetek bizonyos hozzászólásokat. Kereshettek majd: téma nevére, üzenet szövegére, dátumokra, felhasználókra, nyelvekre...
Ahhoz azonban, hogy ez megfelelően működjön, ki kellett takarítanunk a fórumokat. Ez azt jelenti, hogy minden olyan téma, amelyben az elmúlt 2 évben nem volt aktivitás, végleg törlésre került.
Az új fórumok a hét folyamán később lesznek elérhetőek.
INTERAKTÍV ÚTMUTATÓK
A fejlesztés több mint féléves leállítása azzal is járt, hogy az interaktív útmutatók elindítását másodszor is el kellett halasztanunk. Ennek is el kell készülnie a 68. szezon kezdetére.
TERV A 68., 69. ÉS 70. SZEZONRA
Az interaktív útmutatókon kívül a következő funkciók várhatóan a 2026-ból hátralévő négy hónapban és 2027 első negyedévében készülnek el (prioritási sorrend nélkül).
-- JÁTÉKMENETTEL KAPCSOLATOS ÚJÍTÁSOK --
- Formula 1 változtatások
- A Kockázatos Vezetés és a Mechanikai Agresszió paramétereinek felülvizsgálata
- Könnyített csapatkezelési sorozatok bevezetése (potenciálisan Indy, Hypercars, Moto1, WRS)
- A rali rendszer fejlesztései
- A motoros rendszer felülvizsgálata
- Versenyklubok fejlesztései
- Magánsorozatok fejlesztései
- Versenyközvetítés fejlesztései
- Új "Napi Feladatok" rendszer
- Új Nemzetek Kupája autó
-- KÖZÖSSÉGGEL KAPCSOLATOS ÚJÍTÁSOK --
- Fejlesztett "Barátok" funkció, amely a játékosok közötti könnyebb és gyorsabb interakciót hivatott elősegíteni
- Fejlesztett "Privát Üzenetek", amely akár 10 000 szót is lehetővé tesz, csökkenő időrendi sorrendben jelenik meg, és a szövegablak az oldal alsó részén található (mint a régi felületen)
- Változások az Adminisztrátori Jutalmakban és a nemzeti képviselői funkciókban.
-- EGYÉB VÁLTOZÁSOK --
- Még több mobil értesítés: edzések, versenyek előtt/után, Privát Üzenetek... ezek be-/kikapcsolhatók, vagy akár e-mailben is megkaphatók
- Sötét téma az új felülethez
- Új Versenypályák Oldal ("Wiki")
SZEZONSOROZAT VÁLTOZÁSOK
- Az Argentin Autósport Szövetség kérték az F4-es nemzeti sorozatuk visszavételét. Mivel ez a 66. szezon közepén lett kérve, a Turismo Carretera együtt fog létezni vele a 67. szezonban, és a 68. szezonban teljesen felváltja azt.
- Kisebb változtatások történtek néhány nemzetközi sorozat versenynaptárában.
SZEZONSOROZAT HATÁRIDŐK
72. nap
- F1
73. nap
- Indy
- NASC Gold Cup
- World Prototype Series
- DTWS
- World TCS
- Formula E
- Formula 2 World
- Moto 1
74. nap
- Indy Junior
- V8 Supercars
- World GT
- 911 Supercup
- Superb Formula
- TCS Europe
- NASC Silver Cup
- Moto 2
- World Rally Series
75. nap
- F3 World
- Moto 3
- Moto E
- NASC Truck Cup
- World Rally Series 2
- Superbike World
76. nap
- USF Pro
- F3 Continentals
- F3 Regionals
- F4 Regionals
- TCS Regionals
- Superbike British & USA
- World Rally Series 3
- World Rally Series Junior
- Rally Continentals
77. nap
- Minden egyéb sorozat, ami fentebb nem szerepel
Ha a 67. szezonra nem jelentkeztél a fentiek egyikére sem, a pilótád automatikusan a választott karrierútjának megfelelő Rookie Series-be (Kezdő Sorozatba) sorolódik be.
Prevajalec: Nonó








Sesi Wawancara Tanya Jawab Ekslusif bersama Zak Wonyoung Menuju Trofi Juara Pertama Seri Internasional Formula 4 di musim 67 dan Impian Puncak F1
Daniel Aragón Bicampeón de Fórmula 4