我们使用Cookie来改善您的游戏体验并分析我们的流量。 我们还会与我们的社交媒体,广告和合作伙伴分享您使用我们网站的信息。
详细信息 OK
我们使用Cookie来改善您的游戏体验并分析我们的流量。 我们还会与我们的社交媒体,广告和合作伙伴分享您使用我们网站的信息。
详细信息 OK
关于博客服务条款隐私政策

新闻 - Magyar dobogók a MONSTER ENERGY U19-es sorozatban

Magyar dobogók a MONSTER ENERGY U19-es sorozatban

Petrovics Bence Jr. idén tapasztalat szerzés céljából vágott neki a Monster Energy által meghirdetett U19-es sorozatának, amelyből már 2 forduló lezajlott a szezonból. Az 1. fordulóban rögtön győzelemmel indította a szezont, amely nagy meglepetés volt, mivel a ranglista alapján nem ő volt a legesélyesebb erre, hanem orosz riválisa, aki másodiknak futott be az első futamon Csehországban.

Az első fordulónak a második futamán az orosz riválissal egészen szoros küzdelmet vívott, de sajnos nem jött össze a duplázás az első fordulóban, így sem szomorkodhat a második helynek köszönhetően.

A második fordulót Finnországban rendezték meg Helsinkiben, ahol a szabadedzéseket fölényesen nyerte meg, és az a kvalifikáción is a második helyet szerezte meg. Itt az orosz riválisa mindkétszer könyörtelenül behúzta az első helyet, ahol a magyar pilótának megint két második hely termett.

Az első két forduló után, 12 pontos hátrányban várja a soron következő nyolc fordulót, ahol bizakodik abban, hogy a hátrányát csökkenteni tudja, vagy akár teljesen megfordítani ezt, és a szezon végén bajnokként ünnepelni.

on 2019-04-14 18:34:26 by Tamarillo
点赞: 2 | 等级分: 2.94

热门新闻

Español Dosís de realidad
Nederlands BELNED
Català Lluita pel títol a la SuperFormula
Italiano NASCAR CaMex - Eldorado 110
English Bobby Green's Form Praised
Nederlands Audi vs BMW private series
Italiano F4 Central European Oschersleben
Italiano F4 Central European Djursland
Italiano NASCAR CaMex - POTOSINO 100