我们使用Cookie来改善您的游戏体验并分析我们的流量。 我们还会与我们的社交媒体,广告和合作伙伴分享您使用我们网站的信息。
详细信息 OK
我们使用Cookie来改善您的游戏体验并分析我们的流量。 我们还会与我们的社交媒体,广告和合作伙伴分享您使用我们网站的信息。
详细信息 OK
关于博客服务条款隐私政策

新闻 - Egy derékbe tört karrier megmentése

Egy derékbe tört karrier megmentése

Naív voltam.

Azt gondoltam ez velem már nem történhet meg.

A fiatalon, gyorsan és könnyen jött sikerek elhitették velem, hogy innen már sima az út, könnyen megugrom az akadályokat és enyém lesz a világ.

Szerencsém volt, jókor voltam jó helyen a Formula E-ben ahhoz, hogy 19 évesen már annyi pilótapontot szerezhessek mint kevesen ebben a korban. Így is történt, ráadásul szezonról szezonra egyre jobb eredményeket értem el, basszus tavaly 22 évesen még egy dobogó is becsúszott. Innen sima út volt felfelé, hisz' alacsonyabb szériákba már nem volt értelme visszamenni, ha hülyére nyerem magam se tudok több pontot szerezni, aminek a szponzorok sem örültek volna.

De aztán eljött a mostani, 41. szezon. Volt erősebb pilóta ugyan aki távozott, de jöttek helyette többen is akiket már nem sikerült lenyomni. Összesűrűsödött a mezőny, rettenetes kicsik a különbségek, de mégis többnyire a 10.-11. hely környéke jut már nekem. 3 szezonnal ezelőtt még ez jó is volt, ám mostanára már bőven a 4.-5. hely lenne az elvárás. Nem csak a szponzorok, önmagam miatt is.

Hol van már, amikor nemzetközi szinten nemcsak a saját korosztályomban, de az eggyel, esetleg kettővel magasabb korcsoportban is befértem a top 3 pilótába. Mára azonban szépreményű pilótámtól a szponzorok is szépen lassan elfordulnak és ha ez így megy tovább, minden álmom szerte foszlik, ha egyáltalán nem túl késő már...

Szóval nehéz döntést hoztam, nézelődtem ugyan hasonló erősségű szériákban is, de annyira elvesztettem a hitem már én magam is önmagamban, hogy nem látom értelmét máshol ugyanígy szenvedni, hamár nem tudom az egész karrierem a Formula E-ben tölteni.
Szükségem van egy kis feltöltődésre, önbizalmat és hitet kell ébresztenem önmagamban, hogy a láng újra kigyúljon, hogy elhiggyem: "képes vagyok rá"

Azt mondják, néha hátra kell lépni egyet ahhoz hogy előre tudj jutni, más lehetőség számomra már nem maradt, ha még szeretném megmenteni a karrierem, amennyiben ez még egyáltalán lehetséges.

Szóval irány a Formula 3 világbajnokság, lesz ami lesz.

on 2021-04-30 08:17:12 by Boczy
点赞: 3 | 等级分: 5.72

热门新闻

Español Dosís de realidad
Español Resumen del 74º Campeonato de España de Fórmula 4
Nederlands BELNED
Català Resum del 74è Campionat d'Espanya de Fórmula 4
Català Lluita pel títol a la SuperFormula
Nederlands Belned seizoen 27
Italiano NASCAR CaMex - Eastbound 250
Nederlands Audi vs BMW private series
Italiano F4 Central European Oschersleben