我们使用Cookie来改善您的游戏体验并分析我们的流量。 我们还会与我们的社交媒体,广告和合作伙伴分享您使用我们网站的信息。
详细信息 OK
我们使用Cookie来改善您的游戏体验并分析我们的流量。 我们还会与我们的社交媒体,广告和合作伙伴分享您使用我们网站的信息。
详细信息 OK
关于博客服务条款隐私政策

新闻 - F1WS magyar szemmel: 40. szezon, 1. harmad

F1WS magyar szemmel: 40. szezon, 1. harmad

Rendhagyó módon ezúttal két szériáról lesz szó a mostani szezon során: az F1WS mellett a Moto1-ről is szó fog esni, de nem fogok elmenni az elmúlt idők egyik legnagyobb port kavaró eseménye mellett sem. Ehhez egy újfajta stílus is dukál, amelynek az elkövetkezendő percekben szemtanúi lehettek.

De mielőtt belevágnék az összefoglalóba, hadd kívánjak minden kedves honfitársamnak sikerekben gazdag boldog új esztendőt! :)

Változások az előző idényhez képest
Szabó Iván "magára maradt" az F1WS-ben, a királykategóriában csak ő képviseli a magyarokat. Németország kiesett a naptárból, Hanoi és Zandvoort pedig a szezon elején kaptak helyet. Három új csapat jelent meg: a Tesla, a Lotus(mér az előző szezon utolsó futamán is jelen volt) és az Alpine.
A Moto1-ben ezúttal két motorosért izgulhatunk: a Hondát hajtó Bachmayer Ferenc mellett az LKR/Lotust erősítő Szász Csabi is részt vesz a bajnokság küzdelmeiben, aki a Suzuki mellett tette le a voksát a márkaválasztáskor.

F1WS
Szabó Iván ugyanazt a teljesítményt nyújtotta az első két futamon: a 6. helyről rajtolt, és a 8. helyen intették le. Hanoiban a 8. helyet szerezte meg, és egy helyet javítva a 7. lett, míg Kínában a 7. rajthelyről esett vissza 1 helyezést a futam során.
A szezon első hármas versenyhete nem indult jól: Szabó csak a 14. lett a holland időmérőn, de nem távozott pont nélkül, hiszen felküzdötte magát a 10. helyre. Barcelonában a 9. rajthelyet szerezte meg, de végül visszaesett a 11. helyre.
Miközben Monte-Carloban kirobbant az "IJD-gate", Iván egy kisebb hiba miatt 29 ezreddel lemaradt a Q3-ról, és a futamon is éppen az utolsó pontszerző mögött intették le. Bakuban valamennyire jobb volt a helyzet: 8. rajthely, és csak II. Szalonnán múlott, hogy a 6. helyen futott be végül.
Miközben csapattársa, Novikov a címvédésért hajt, addig Szabó jelenleg a 9. helyet foglalja el a tabellán 27 ponttal.

Moto1
Szinte semmit nem tudok írni Szász Csabiról, ami kiemelkedő lenne, hisz eddig rendre ő volt a leggyorsabb az időmérőkön, és csak 3-szor fordult elő, hogy a legnagyobb riválisa, Paul Wigzey legyőzte őt a futamokon(Rio Hondo, Jerez, Le Mans - utóbbi helyszínen egy utolsó körös előzéssel diadalmaskodott az brit).
Bachmayer Ferenccel már nem ez a helyzet. Hihetetlen, de az eddigi futamokon rendre a 8. helyről vágott neki. Katarban és Austinban az 5., Thaiföldön, Jerezben és Mugelloban a 6. lett, míg Rio Hondoban és Le Mansban a 7. helyen intették le.
Nem lehet panaszunk a bajnoki csatára: jelenleg 160-155-re Szász Csabi vezet Paul Wigzey-vel szemben, míg Bachmayer a 6. helyen áll a bajnokságban 70 ponttal.

Átigazolási piac
Egyelőre nem változik a felállás a 41. szezonra: Szabó továbbra is a McLarent fogja erősíteni, Szász és Bachmayer pedig maradnak a Moto1-ben.

Az "IJD-gate"
Valószínűleg már sokan ismeritek a sztorit, de úgy gondolom, nem lehet elmenni szó nélkül a Karácsony első napján történteken.
Az áruló ex-magyar menedzserünkről, ImJustDrinkről tudni illik, hogy korábban a Fordnál versenyeztette pilótáját, III. Szalonna Szixtuszt, és miután a Trabanthoz szerződtette őt, továbbra is megmaradt a Ford támogatójaként. Ez megerősítést nyert azáltal is, hogy a spanyol futam után 1000 jutalompontot adományozott az amerikai csapat számára. A tranzakciót követően pedig fogta magát, és visszavonultatta a pilótáját. Így nem elég, hogy korábban minket elárulva átállt a görög nemzetiségre, de most több fronton hátrányba hozta a Trabantot, akiknek bezzeg egyetlen jutalom pontot sem küldött. És hogy még pikánsabb legyen a sztori: a német csapat a kiugró 35-ös szezon után a Ford egyik legnagyobb riválisává vált.
Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy régebben ő menedzselte azt az ifj. Tök Ödönt is, aki akkoriban a Red Bullnál is versenyzett. Egyébként IJD a történtek után nem adott életjelet magáról, szóval jelen állás szerint úgy tűnik, hogy visszavonulót fújt. Már csak az a kérdés, hogy a másik áruló, iceman88 sorsa mi lesz ezek után, aki az előző idény végén szintén áttért a görög nemzetiségre. Vajon ő is megunja az egészet, és visszavonul, vagy esetleg visszatér a magyar közösségbe? Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Ez volt hát a szezon első elemző cikke, és elnézést, hogy ilyen kemény lett a befejezés. Bízzunk benne, hogy Szabó jobb teljesítményt fog nyújtani, míg Szászék továbbra is hozni fogják a jó formájukat! Hajrá magyarok! :)

on 2021-01-01 16:06:19 by rayzor06
点赞: 3 | 等级分: 5.74

热门新闻

Español Dosís de realidad
Español Resumen del 74º Campeonato de España de Fórmula 4
Nederlands BELNED
Català Resum del 74è Campionat d'Espanya de Fórmula 4
Català Lluita pel títol a la SuperFormula
Nederlands Belned seizoen 27
Italiano NASCAR CaMex - Eastbound 250
Nederlands Audi vs BMW private series